Démétér receptje alapján:
Sózatlan, natúr törökmogyorót kell használni hozzá - én a Metróban vettem húszdekás csomagokban. Fontos, hogy sótlan legyen. Szárazon megpirítom őket egy serpenyőben, aztán félreteszem. A serpenyőbe beleöntök nádmelaszos barnacukrot - a negyven dekányi mogyoróhoz én nagyjából tizenöt-húsz dekányit használtam - egy csöpp vizet, hogy ne égjen meg hamar, és jó sok fahéjat, hogy illatos legyen. (Mondjuk legyen két teáskanálnyi.) Addig forgatom, amíg olvadt, sötét, illatos masszává olvad a cukor. Ekkor beleteszem a mogyorót, és addig forgatom együtt őket, amíg minden szemet be nem borít a fahéjas karamell. Ekkor vagy teflonedénybe, vagy kivajazott fémtálcára borítom, és hagyom hűlni.
Most jön a neheze - eddig tízperces mutatvány volt az egész. Az olvadt karamell egyetlen ragacsos tömbbé fogja össze a mogyorókat. Kell hagyni hűlni, mert most még ragad az egész. Amikor már elég hideg,hogy ne ragadjon és a kezed se égjen szét tőle, de még langyos, tehát picit képlékeny (és nem vágja szét a bőrt a kezeden), szét kell tördelni mogyorónként az egészet. (Na jó, ha két-három szem együtt marad, az azért még nem tragédia.)
Sokat segít, ha van jó erős zacskód: tedd bele a karamellás-mogyorós tömböt, és piszkosul verd szét a pulton vagy akár klopfolóval.
Én földimogyoróból készítettem(vettem a héjasat, megpucoltam), kristálycukorral, és így is isteni finom volt, és az illata is isteni:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése